2011. november 30., szerda

2011. november 29., kedd

2011. november 28., hétfő

Nemzeti Színház - Az ember tragédiája


A helyszínen járt a napimellény stábja, és habár a fent említett színházban az esztétikai érzék minden hiányával válogatták össze a padlószőnyegeket és lehetetlen megúszni a ruhatárat egy emberöltőnyi  sorban állás nélkül, mégis csak ajánlani tudom Az ember tragédiáját.

2011. november 27., vasárnap

Emberek, akik mellényt festettek: Marc Chagall

Self-portrait with seven fingers
Marc Chagall (1887-1985) orosz-zsidó származású francia festőművész. Tanulmányait Szentpétervárott kezdte, majd Párizsban folytatta. A Párizsi Iskola tagja. Művei nemigen sorolhatók be a századeleji avantgárd művészetbe, ellenben nagy hatással voltak mind a szürrealizmusra, mind az expresszionizmusra. Mint ahogy az rögtön szembetűnik, Chagall nem a valóság megfestésére törekedett, "önmagán átszűrt" emlékképeket, mesevilágot ábrázolt, vissza-vissza térő szimbólumok (kecske, hal, szerelmespár, szárnyas óra..) kötetlen alkalmazásával. Ő festette a  párizsi operaház mennyezetét is, valamint ólomüveg ablakokat is készített, például a reimsi katedrális számára.

2011. november 26., szombat

14 éves csincsillabundás Vogue-ot lopó fashionista

Zseniális írást olvashatunk a legújabb trendőrületről az alábbi oldalon.
Ízelítőnek:
    Ne értsetek félre, tőlem halál messze áll ez a hipster cucc, én hardcore-metalcore színtéren nőttem fel, ez az indie meg electro meg dubstep meg 14 éves csincsillabundás Vogue-ot lopó fashionista a rémálmom, szóval nem is akarom megfejteni hogy mi a történet vagy a mögöttes tartalom, majd megteszitek a kommentekben ha szeretnétek. Én itt csak a trendről beszélek.

   Csak alternatív zenét hallgass, csak alternatív helyekre járj bulizni, csak alternatív kocsmákba, bárokba járj, csak alternatív könyveket olvass, és csak alternatív dolgokról beszélgess az alternatív barátaiddal. Mindenki más konformista állat.

2011. november 25., péntek

2011. november 24., csütörtök

2011. november 23., szerda

2011. november 21., hétfő

Életuntan és sokan

Kitűnő példája a photoshopos maszkhasználatnak.
És még állatfarkak is vannak rajta.

2011. november 19., szombat

2011. november 18., péntek

2011. november 17., csütörtök

2011. november 16., szerda

2011. november 14., hétfő

2011. november 13., vasárnap

2011. november 12., szombat

2011. november 11., péntek

2011. november 10., csütörtök

2011. november 9., szerda

Hevisaurus

Tagok:
Herra Hevisaurus - ének
Milli Pilli - billentyűk
Komppi Momppi - dob
Riffi Raffi - gitár
Muffi Puffi - basszus

2011. november 8., kedd

2011. november 7., hétfő

2011. november 6., vasárnap

2011. november 5., szombat

2011. november 4., péntek

2011. november 3., csütörtök

2011. november 2., szerda

2011. november 1., kedd

Emberek, akik mellényt festettek: Balthus

Balthasar Kłossowski de Rola, avagy közkedveltebb nevén Balthus, kortárs francia festő volt. Mesterségét sosem tanulta, és igyekezett minden divattól, irányzattól távol maradni. Ő az egyetlen kortárs festő, akinek egy képe bekerült a Louvre-ba. Mivel ő maga egyszer így nyilatkozott: "NO BIOGRAPHICAL DETAILS. BEGIN: BALTHUS IS A PAINTER OF WHOM NOTHING IS KNOWN. NOW LET US LOOK AT THE PICTURES. REGARDS. B.", nem is folytatnám tovább.
The mountain
Children